Pillekönyv
Áldja meg az isten, dr. Kevorkian (e-könyv)
e-könyv
Kategória
Kortárs világirodalom
ISBN
9789634791409
Megjelenés
2024-06-27
Terjedelem
104 oldal
Formátum
e-könyv

A szerzőről

Kurt Vonnegut
(0 értékelés)

Áldja meg az isten, dr. Kevorkian (e-könyv)

Ár betöltése…
Kívánságlistára

Leírás

Vonnegutot pályakezdése óta foglalkoztatták a lét és nemlét határmezsgyéjének kérdései, a halál utáni állapot természete. Jelen gyűjtemény riportjai ugyan képzeltek, de a riportalanyok – két kivétellel – valóságosak. Shakespeare, Newton és Hitler mellett szóhoz jutnak a kevésbé híresek is. Az ő földi pályafutásuk is méltó a túlvilágügyi tudósító, valamint az olvasók figyelmére. E lapokon találkozhatunk magával a címszereplővel, dr. Jack Kevorkiannal, a törvényes eutanázia, a „kegyes halál” bajnokával. Kilgore Trout is felbukkan, sőt hasznos tanácsokkal lát el bennünket népirtások esetére. Az élet és halál között ingázó rádióriporter szerepébe bújt Vonnegut abszurd „egypercesei” nemcsak mulattatnak és meghökkentenek, hanem meg is nyugtatnak. Ugyanis jókedvű jelentéseiből, továbbá Szent Péter szíves tájékoztatásából kiderül, hogy Pokol nem létezik. De ez nem biztos. „Isaac – mondtam neki –, a Guiness Rekordok Könyvében lenne a helyed. – Hogy a tizenegy kilós, két macskát is kitikkasztó, Gyagya nevű kakas mintájára szintén halhatatlan lehessek? Megkérdeztem, még mindig ír-e? – Folyamatosan! Ha nem írhatnék állandóan, ez a hely a pokol lenne a számomra… – Hála az égnek, nincs pokol… Csak még egy utolsó kérdést – esengtem. – Minek tulajdonítod hihetetlen termékenységedet? Isaac Asimov tömören válaszolt: – Menekülök. – Utóbb egy hozzá hasonlóan termékeny francia író, Jean-Paul Sartre híres szállóigéjét idézte: – A pokol a többi ember.”
Az alkotó további művei
Teljes lista
Gépzongora (e-könyv)
-5%
Kurt Vonnegut
Gépzongora (e-könyv)

Akciós ár:

1891 Ft

Borító ár:

Kosárba
A Titán szirénjei (e-könyv)
-5%
Kurt Vonnegut
A Titán szirénjei (e-könyv)

Akciós ár:

1891 Ft

Borító ár:

Kosárba
Áldja meg az Isten, Mr. Rosewater! (e-könyv)
-5%
Kurt Vonnegut
Áldja meg az Isten, Mr. Rosewater! (e-könyv)

Akciós ár:

1891 Ft

Borító ár:

Kosárba
Mi szép, ha nem ez? (e-könyv)
-5%
Kurt Vonnegut
Mi szép, ha nem ez? (e-könyv)

Akciós ár:

1511 Ft

Borító ár:

Kosárba
Éj anyánk (e-könyv)
-5%
Kurt Vonnegut
Éj anyánk (e-könyv)

Akciós ár:

1891 Ft

Borító ár:

Kosárba
Neked válogattuk
Sofie világa (e-könyv)
-5%
Gaarder Jostein
Sofie világa (e-könyv)

Akciós ár:

1891 Ft

Borító ár:

Kosárba
Odú (e-könyv)
-5%
Manea Norman
Odú (e-könyv)

Akciós ár:

2176 Ft

Borító ár:

Kosárba
A zsidó anyák soha nem halnak meg (e-könyv)
-5%
David-Weill Natalie
A zsidó anyák soha nem halnak meg (e-könyv)

Akciós ár:

1701 Ft

Borító ár:

Kosárba
Űzött lelkek éjszakája (e-könyv)
-5%
Ostachowicz Igor
Űzött lelkek éjszakája (e-könyv)

Akciós ár:

1511 Ft

Borító ár:

Kosárba
Kafka macskái (e-könyv)
-5%
Szántó T. Gábor
Kafka macskái (e-könyv)

Akciós ár:

1891 Ft

Borító ár:

Kosárba
Pillekönyv

Menü

Kapcsolat

+36-1-770-8701Hétfő - Szerda: 10:00 - 14:00
Csütörtök: 9:00 - 15:00

Kövess minket!

2026 www.pillekonyv.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.