Pillekönyv
Alapjogok (e-könyv)
e-könyv
Kategória
Jog
ISBN
9789635313990
Kiadó
Ludovika
Megjelenés
2021-07-30
Terjedelem
496 oldal
Formátum
e-könyv

A szerzőről

Bódi Stefánia (szerk.), Schweitzer Gábor (szerk.)
(0 értékelés)

Alapjogok (e-könyv)

Ár betöltése…
Kívánságlistára

Leírás

Az emberi jogok eszménye, ahogyan ma ismerjük, döntő mértékben a nyugati civilizációhoz kötődik, amelynek mai képét különböző impulzusok formálták. E szellemi, világnézeti és intézményi összetevők közé tartozik az antik világ görög filozófiai, zsidó vallási és római jogi öröksége, továbbá az egyetemességre törekvő keresztény etika, valamint az ész uralma mellett elkötelezett felvilágosodás és ennek nyomán a klasszikus liberalizmus eszmeisége. Ezek a vallási és sze­kuláris gyökerű, illetve indíttatású hatások vezettek az egyik legfontosabb európai vívmány, az elidegeníthetetlen emberi jogok koncepciójának a megszületéséhez. Az emberi jogokban megnyilvánuló közös princípiumok fontosságára utal továbbá az Európai Unió Alapjogi Chartájának Preambuluma is, amikor az Európai Unió működése kapcsán az emberi méltóság, a szabadság, az egyenlőség, valamint a szolidaritás oszthatatlan és egyetemes értékeire, illetve a demokrácia és a jogállamiság elveire hivatkozik.


Az alkotmányosság nélkülözhetetlen értékei közé tartozó alapjogok csoportosítása többféle kritérium alapján lehetséges. A rendszerezés elvégezhető az alapjogok megjelenési ideje, a jogosulti kör jogi státusa, a jogosulti kör száma, az államra háruló feladat, valamint az alapjogok értékrendje szerint. A tankönyv ezen kritériumok együttes figyelembevétele alapján törekedett a dogmatikai, elméleti és történeti vonatkozások áttekintése mellett a hazai jogrendbe is beépülő alapjogok részletes bemutatására és jellemzésére.
A tankönyv fejezeteinek megírásában több felsőoktatási intézmény és tudományos műhely oktatói és kutatói vettek részt, ezzel is jelezve a közös gondolkodás fontosságát.

Neked válogattuk
A jövő nagy kérdései (e-könyv)
-5%
Rothkopf David J.
A jövő nagy kérdései (e-könyv)

Akciós ár:

1881 Ft

Borító ár:

Kosárba
A világ végveszélyben! (e-könyv)
-5%
Kondorosi Ferenc
A világ végveszélyben! (e-könyv)

Akciós ár:

2137 Ft

Borító ár:

Kosárba
Szükség törvényt bont? (e-könyv)
-5%
Mészáros Ádám Zoltán
Szükség törvényt bont? (e-könyv)

Akciós ár:

2841 Ft

Borító ár:

Kosárba
A jogállamiság jogelmélete (e-könyv)
-5%
Szigeti Péter, Takács Péter
A jogállamiság jogelmélete (e-könyv)

Akciós ár:

1330 Ft

Borító ár:

Kosárba
Változások és változatlanságok (e-könyv)
-5%
Fleck Zoltán
Változások és változatlanságok (e-könyv)

Akciós ár:

1520 Ft

Borító ár:

Kosárba
Pillekönyv

Menü

Kapcsolat

+36-1-770-8701Hétfő - Szerda: 10:00 - 14:00
Csütörtök: 9:00 - 15:00

Kövess minket!

2026 www.pillekonyv.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.