Pillekönyv
Ingmar és Woody (e-könyv)
e-könyv
Kategória
Kortárs magyar irodalom
ISBN
9786155667251
Megjelenés
2020-03-06
Terjedelem
416 oldal
Formátum
e-könyv

A szerzőről

Bolgár György
(0 értékelés)

Ingmar és Woody (e-könyv)

Ár betöltése…
Kívánságlistára

Leírás

1974 óta jelennek meg verses- és novellásköteteim, regényeim, most pedig itt egy drámakötet is. Színdarabokat a kétezres években kezdtem írni. Az elsőt, amely a Hamletre építve sarkából fordítja ki Shakespeare történetét, 2007-ben a Szegedi Nemzeti Színház felolvasóesten mutatta be. Ugyanez történt a szintén 2007-ben, a Színház című folyóirat mellékleteként megjelent Ingmar és Woody című halálos komédiámmal, amelyet később Lukáts Andor színháza, a Sanyi és Aranka juttatott el a felolvasó előadásig. Annak idején Darvas Ivánnak és Kern Andrásnak szántam, de sajnos nem lett belőle semmi. Viszont kezemben van Darvas Iván 2006 júniusi levele, amelyben nyilván némi túlzással, de számomra máig nem felejthetően így ír: „Életemben nem tartottam még a kezemben ilyen fantasztikus darabot! Remek! Megkockáztatom: zseniális! Az iróniának (azaz a távoltartásnak), ugyanakkor az ábrázolt személlyel való teljes azonosulásnak ezt a különös elegyét sehol máshol nem olvastam még.” A többi néma csend, mondhatnám, de azért a Bot című dráma is megjelent a Koltai Tamás szerkesztette Színházban. És még van két másik, egészen friss. Tessék! Én türelmesen várok a világhírre.
Az alkotó további művei
Teljes lista
Lökhajtásos katica (e-könyv)
-5%
Bolgár György
Lökhajtásos katica (e-könyv)

Akciós ár:

941 Ft

Borító ár:

Kosárba
Amikor 64 leszek (e-könyv)
-5%
Bolgár György
Amikor 64 leszek (e-könyv)

Akciós ár:

1701 Ft

Borító ár:

Kosárba
Orbán-mesék (e-könyv)
-5%
Bolgár György
Orbán-mesék (e-könyv)

Akciós ár:

1511 Ft

Borító ár:

Kosárba
Neked válogattuk
Összkonform (e-könyv)
-5%
Vezekényi György
Összkonform (e-könyv)

Akciós ár:

475 Ft

Borító ár:

Kosárba
Ecetudvar (e-könyv)
-5%
Kálmán Mari
Ecetudvar (e-könyv)

Akciós ár:

1891 Ft

Borító ár:

Kosárba
Fiókregény (e-könyv)
-5%
Bíró Kriszta
Fiókregény (e-könyv)

Akciós ár:

1568 Ft

Borító ár:

Kosárba
Jozefa (e-könyv)
-5%
Bíró Kriszta
Jozefa (e-könyv)

Akciós ár:

1568 Ft

Borító ár:

Kosárba
Ómama és a főpincérek (e-könyv)
-5%
Schaffer Erzsébet
Ómama és a főpincérek (e-könyv)

Akciós ár:

1891 Ft

Borító ár:

Kosárba
Pillekönyv

Menü

Kapcsolat

+36-1-770-8701Hétfő - Szerda: 10:00 - 14:00
Csütörtök: 9:00 - 15:00

Kövess minket!

2026 www.pillekonyv.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.