Pillekönyv
Hagyományok és hazugságok (e-könyv)
e-könyv
Kategória
Gazdasági, közéleti, politikai
ISBN
9789634746072
Megjelenés
2018-04-24
Terjedelem
264 oldal
Formátum
e-könyv

A szerzőről

Chesterton Gilbert
(0 értékelés)

Hagyományok és hazugságok (e-könyv)

Ár betöltése…
Kívánságlistára

Leírás

Chestertont nem lehet úgy meghatározni, hogy demokrata vagy konzervatív, vagy radikális vagy szocialista, mert hiszen az ő ortodoxiája éppen abban áll, hogy bizonyos változatlan, ősi, ő azt mondaná: paradox igazságok fényénél leplezi le azt, amit ma demokráciának, konzervativizmusnak, radikalizmusnak, szocializmusnak neveznek és föltárja mindegyiknek végzetes, téves egyoldalúságát, szóval eretnek mivoltát. Chesterton ortodoxiája abban áll, hogy igenis vannak régi igazságok, a melyek nem évülnek el, s a melyekhez ragaszkodni igazhitűség s vannak új elméletek, amelyeknek igazságát csak logikai, formális s a melyek évtizedek alatt halnak meg. A modern ember nagy, tragikomikus válsága nem utolsó sorban éppen azzal fejezhető ki, hogy felül a harmincéves igazságoknak és retteg a kétezer éves igazságoktól. Három könyvének javát gyűjtöttük össze, hogy az író egész világnézetével megismertessük a magyar olvasót, és szerkesztettük e könyvet, amelyből a modern Angliának Bernard Shaw mellett legérdekesebb és legelmésebb írójával ismerkedik meg a magyar közönség. (Hevesi Sándor)
Az alkotó további művei
Teljes lista
Heretics (e-könyv)
-5%
Chesterton Gilbert
Heretics (e-könyv)

Akciós ár:

296 Ft

Borító ár:

Kosárba
Orthodoxy (e-könyv)
-5%
Chesterton Gilbert
Orthodoxy (e-könyv)

Akciós ár:

296 Ft

Borító ár:

Kosárba
St. Francis of Assisi (e-könyv)
-5%
Chesterton Gilbert
St. Francis of Assisi (e-könyv)

Akciós ár:

296 Ft

Borító ár:

Kosárba
The Club of Queer Trades (e-könyv)
-5%
Chesterton Gilbert
The Club of Queer Trades (e-könyv)

Akciós ár:

296 Ft

Borító ár:

Kosárba
The Donnington Affair (e-könyv)
-5%
Chesterton Gilbert
The Donnington Affair (e-könyv)

Akciós ár:

296 Ft

Borító ár:

Kosárba
Neked válogattuk
Atomkorkép (e-könyv)
-5%
Szabó Benjamin
Atomkorkép (e-könyv)

Akciós ár:

1710 Ft

Borító ár:

Kosárba
A magyar szürke 48 árnyalata (e-könyv)
-5%
Dési János
A magyar szürke 48 árnyalata (e-könyv)

Akciós ár:

2366 Ft

Borító ár:

Kosárba
Útikalauz kezdő és haladó vállalkozóknak (e-könyv)
-5%
Csonka-Ambrus Ágnes
Útikalauz kezdő és haladó vállalkozóknak (e-könyv)

Akciós ár:

2746 Ft

Borító ár:

Kosárba
Helyünk és sorsunk Európában (e-könyv)
-5%
Bajcsy-Zsilinszky Endre
Helyünk és sorsunk Európában (e-könyv)

Akciós ár:

466 Ft

Borító ár:

Kosárba
Nemzeti radikalizmus (e-könyv)
-5%
Bajcsy-Zsilinszky Endre
Nemzeti radikalizmus (e-könyv)

Akciós ár:

751 Ft

Borító ár:

Kosárba
Pillekönyv

Menü

Kapcsolat

+36-1-770-8701Hétfő - Szerda: 10:00 - 14:00
Csütörtök: 9:00 - 15:00

Kövess minket!

2026 www.pillekonyv.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.