Pillekönyv
Egyenlők és egyenlőbbek (e-könyv)
e-könyv
Kategória
Politikatörténet és -tudomány
ISBN
9789634263029
Megjelenés
2014-12-01
Terjedelem
408 oldal
Formátum
e-könyv

A szerzőről

Drábik János
(0 értékelés)

Egyenlők és egyenlőbbek (e-könyv)

Ár betöltése…
Kívánságlistára

Leírás

A XXI. században csaknem kétmilliárd keresztény és 800 millió mohamedán él Földünkön. A magukat zsidónak vallók száma mintegy 12–14 millió. Ebből is látható, hogy a zsidóság egésze létszámát tekintve egy viszonylag kis vallási és népi közösséget alkot, amely kevesebb, mint a Földünkön élő hétmilliárd ember egynegyed százaléka.
A zsidóság, a judaizmus és a zsidó szervezetek befolyása azonban nem mérhető a zsidó öntudattal rendelkezők számával. Milton Himmelfarb amerikai zsidó író ezt így fejezte ki:
„Minden zsidó tudja, hogy mennyire átlagember önmagában. Ha viszont együtt vesszük számításba őket, akkor nagy dolgokra képesek, és megmagyarázhatatlanok… A zsidók száma a világon kisebb, mint egy pici hiba a kínai népszámlálásban. Mi mégis nagyobbak vagyunk, mint a létszámunk. Nagy dolgok történnek körülöttünk és velünk.”

A különböző országokban élő zsidó közösségek államot alkotnak az államban, és csak azt engedik be maguk közé teljes jogú tagként, aki genetikailag, etnikailag, vérségileg is hozzájuk tartozik. Szigorúan számon tartják, hogy saját törvényeik szerint ki számít zsidónak, és ki nem. Amikor a zsidó közösségek elkülönülnek, lényegében kizárják maguk közül mindazokat, akiket ők nem tartanak zsidónak. Vagyis szigorúan kirekesztő magatartást tanúsítanak. Ugyanakkor viszont a befogadó népektől elvárják, hogy azok ne tartsák számon azt, hogy ők zsidók, és őket minden szervezetbe pontosan ugyanolyan feltételekkel bocsássák be, mint ahogyan azt megtehetik a befogadó nemzethez tartozó személyek. Az emancipációnak és az integrációnak a legkisebb korlátozását is kirekesztésként ítélik el. De nemcsak a többség tudja kirekeszteni a kisebbséget, a kisebbség is ki tudja rekeszteni magából a többséget. Ezért ma már a maximálisan megszerveződött zsidó közösségek kvázi államot alkotnak az államban, amelynek a polgárai olyan privilégiumokat élveznek, amelyeket a többségi befogadó nemzet átlagpolgárai nem élvezhetnek.

Az alkotó további művei
Teljes lista
A nagy összeesküvés (e-könyv)
-5%
Drábik János
A nagy összeesküvés (e-könyv)

Akciós ár:

3126 Ft

Borító ár:

Kosárba
1956 - A magyarok harmadik útja (e-könyv)
-5%
Drábik János
1956 - A magyarok harmadik útja (e-könyv)

Akciós ár:

3126 Ft

Borító ár:

Kosárba
A kiválasztottak (e-könyv)
-5%
Drábik János
A kiválasztottak (e-könyv)

Akciós ár:

3126 Ft

Borító ár:

Kosárba
A pénz diktatúrája (e-könyv)
-5%
Drábik János
A pénz diktatúrája (e-könyv)

Akciós ár:

3126 Ft

Borító ár:

Kosárba
A sötét újkor (e-könyv)
-5%
Drábik János
A sötét újkor (e-könyv)

Akciós ár:

3126 Ft

Borító ár:

Kosárba
Neked válogattuk
Államok kora (e-könyv)
-5%
Muraközy László
Államok kora (e-könyv)

Akciós ár:

3686 Ft

Borító ár:

Kosárba
Drezdai emberünk (e-könyv)
-5%
Benkő László
Drezdai emberünk (e-könyv)

Akciós ár:

1891 Ft

Borító ár:

Kosárba
A nagy összeesküvés (e-könyv)
-5%
Drábik János
A nagy összeesküvés (e-könyv)

Akciós ár:

3126 Ft

Borító ár:

Kosárba
1956 - A magyarok harmadik útja (e-könyv)
-5%
Drábik János
1956 - A magyarok harmadik útja (e-könyv)

Akciós ár:

3126 Ft

Borító ár:

Kosárba
A kiválasztottak (e-könyv)
-5%
Drábik János
A kiválasztottak (e-könyv)

Akciós ár:

3126 Ft

Borító ár:

Kosárba
Pillekönyv

Menü

Kapcsolat

+36-1-770-8701Hétfő - Szerda: 10:00 - 14:00
Csütörtök: 9:00 - 15:00

Kövess minket!

2026 www.pillekonyv.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.