Hattyúember és Berberkirály (e-könyv)

„Minket is elfogott a vágy, hogy bejussunk a szabadság birodalmába. Freddy kijelentette, hogy holnaptól elhagyja magát, ami azt jelentette, hogy nem mosakszik. Drozda beszerzett Somogyból egy bekecs mellényt, és a hátuljára nagy atombéke jelvényt rajzolt. Rajtam a nagyapámtól kölcsönvett, kifakult pepita nadrágjából átalakított kantáros bermuda, egy piros tornatrikó és egy régi hócipõ volt. Plusz egy lepusztult fekete esernyõ. Amúgy volt egy fantasztikus fehér alapú trikónk, amit felváltva hordtunk. Az idõ tájt be voltunk csavarodva Kerouacba, Ferlinghettibe, az Üvöltésbe, a Rollingba. Hol máshol akartunk volna lenni, mint az Úton. Freddy hamarosan jó büdös lett. Loncsos, kese szõke haja és enyhén vöröses szakálla egybecsüngött. Koszos szemüvegén alig látott ki. Idõközben elkészült álomnadrágja. Elöl fehér, hátul fekete. Vagy fordítva. Stoppoláshoz tuti nyerõ! Még két elmaradhatatlan kellék: filmfelvevõ állvánnyal és fényképezõgép. Volt benne film is. Készen álltunk tehát a nagy útra. A terv, hogy körbestoppoljuk a Balatont, soha nem vált valóra.” Horváth Putyi „Egy utolsó mohikán a nyolcvanas évek undergroundjából, aki még tud és mer a régi módon élni és filmezni”, írták róla 2005-ben. Mire õ így válaszolt: „Akkor az ivás életforma volt. Mindenki ivott, a segédmunkástól a párttitkárig. Ittunk a munkahelyünkön és a szabadidõnkben. Pótcselekvés volt, mert igazából nem nagyon csináltunk semmit. Magyarországon is jelentõs hagyománya volt az italozásnak, és erre épült rá a szovjet módszer, aminek az lehetett a lényege, hogy inkább igyanak, addig se gondolkoznak.” Többek között errõl az életformáról szól önéletrajzi regénye (amennyiben szabad annak tekinteni). Hõsei, akikkel együtt élte túl azokat az éveket, ma már világhíres emberek, írók, filmrendezõk, lázadó festõk és az õ „segédeik”– ki a szerzõ által megfejthetõ álnévbe burkolózva, ki pedig a saját nevén, mint Bódy Gábor, Pauer Gyula.