Tóparti ismerősök II. (e-könyv)

Az írónõ mondja mûvérõl: „Három kisregényemben, három hosszabb, egy rövidebb elbeszélésemben és a Mesterségünk jegyében címen összefoglalt pillanatképekben ismerõs-ismeretlenek serege él, nyaral, szeret, bukdácsol, tervez, bölcselkedik, fintorog, utat keres és célba ér. Majdnem valamennyi történetem színhelye „Európa legszebb szeme” – ahogy Krúdy nevezte a Balatont, a csábító, szerelmeseket kerítõ tó, ahol egyformán tud izgalmasan szép, eleven, s ugyanakkor kietlen is lenni az élet. Az Özvegy nyárban, ebben az 1945-ben játszódó kisregényben, mint üldözöttek kétes menedékére emlékszik vissza e tóra a magányos „egynyári asszony”, Rókánénak a Zala-parti hegyközség szõlõs gazdánéjának ez a szelíd víz veszi el egyetlen katonafiát, itt siratja el utolsó csikóját az alföldi öreg Sallai is, s itt üdvözli az új gépesedõ világot. Tóparti ismerõse Kormos Pirinek, az öntudatos, mindig többre törõ fiatal szövetkezeti parasztlánynak Méhes Mihály szegényparaszt városra futamodó, elfinnyásodott fia is, s a Tájrendezõ Vállalat újértelmiségi ifjú mérnöke itt készíti el élete legszebb tervét, s éli meg a partner-szerelem dicstelen kudarcát. Valahol „Balatonillatoson”, turnéja utolsó állomásán szakít örökre a boldogtalan nagy színésznõvel ifjú, csetlõ-botló kedvese egy rezignáltan bölcs, jó humorú, kortalanul öreg költõnõ bolondos házatáján. Nemcsak az én ismerõseim õk, hanem egymás ismerõsei és talán mindannyiunké. Mai emberek, értelmiségiek és parasztok, mûvészek és munkások, dolgozó, nyaraló, alkotó vagy pihenõ emberek, akik lelkileg nekivetkõztek a tóparti nyaraknak, jellemük és sorsfordulataik mérésre készen, mûvészi megörökítésre várón tárultak fel elõttem.”