Pillekönyv
Homokember (e-könyv)
e-könyv
Kategória
Skandináv krimi
ISBN
9789633248546
Megjelenés
2021-03-23
Terjedelem
400 oldal
Formátum
e-könyv

A szerzőről

Kepler Lars
(0 értékelés)

Homokember (e-könyv)

Ár betöltése…
Kívánságlistára

Leírás

Az áldozat lakásán újabb talány fogadja a rendőröket: valaki otthagyott egy négyéves kisfiút. A gyerek semmiféle kapcsolatban nem áll az elhunyttal, a szüleit sehol sem találják, a rajzaiból pedig az derül ki, hogy valami szörnyűségnek volt a tanúja. Egy fagyos téli éjszakán egy fiatalember botorkál Stockholm felé a vasúti síneken. Arca holtsápadt, véres farmernadrágja kőkeményre fagyott. Egy mozdonyvezető értesíti a mentőket, és a sérültet kórházba szállítják, ahol kiderül, hogy a fiú a nyilvántartás szerint évek óta halott.

Annak idején, amikor eltűnt, úgy vélték, hogy ő és a húga is a hírhedt sorozatgyilkos, Jurek Walter áldozatai lettek, akit Joona Linna felügyelő évekkel ezelőtt letartóztatott. A férfit azóta is hét lakat alatt őrzik az igazságügyi pszichiátria szigorúan zárt osztályán.

Amikor a fiatalember visszanyeri eszméletét, lázálomszerű emlékei nyomán megfejtik, hogy az utóbbi tizenhárom évben rabként élt a húgával együtt. A lánynak nem sikerült vele együtt kiszabadulnia, és az élete most is hajszálon függ. A fiú a fogvatartójukat csak úgy nevezi: a Homokember.

Joona Linna arra következtet, hogy ez az iszonyatos gonosztevő csakis Jurek bűntársa lehet, akinek a létezéséről ő már évek óta meg van győződve. Mivel csak egyetlen módon deríthetik ki, hol van az elrabolt lány, Joona kockázatos feladatot bíz az egyik nyomozóra: be kell vonulnia a kórházba, és a sorozatgyilkos bizalmába férkőznie.

Az alkotó további művei
Teljes lista
A hipnotizőr (e-könyv)
-5%
Kepler Lars
A hipnotizőr (e-könyv)

Akciós ár:

2271 Ft

Borító ár:

Kosárba
Lesben (e-könyv)
-5%
Kepler Lars
Lesben (e-könyv)

Akciós ár:

2271 Ft

Borító ár:

Kosárba
Nyúlvadász (e-könyv)
-5%
Kepler Lars
Nyúlvadász (e-könyv)

Akciós ár:

2271 Ft

Borító ár:

Kosárba
A Paganini-szerződés (e-könyv)
-5%
Kepler Lars
A Paganini-szerződés (e-könyv)

Akciós ár:

2271 Ft

Borító ár:

Kosárba
A tűz tanúja (e-könyv)
-5%
Kepler Lars
A tűz tanúja (e-könyv)

Akciós ár:

2271 Ft

Borító ár:

Kosárba
Neked válogattuk
Fácángyilkosok (e-könyv)
-5%
Adler-Olsen Jussi
Fácángyilkosok (e-könyv)

Akciós ár:

1891 Ft

Borító ár:

Kosárba
Mostohák (e-könyv)
-5%
Ohlsson Kristina
Mostohák (e-könyv)

Akciós ár:

1891 Ft

Borító ár:

Kosárba
Police (e-könyv)
-5%
Nesbo Jo
Police (e-könyv)

Akciós ár:

2651 Ft

Borító ár:

Kosárba
A tetovált lány (e-könyv)
-5%
Larsson Stieg
A tetovált lány (e-könyv)

Akciós ár:

2271 Ft

Borító ár:

Kosárba
A kártyavár összedől (e-könyv)
-5%
Larsson Stieg
A kártyavár összedől (e-könyv)

Akciós ár:

2271 Ft

Borító ár:

Kosárba
Pillekönyv

Menü

Kapcsolat

+36-1-770-8701Hétfő - Szerda: 10:00 - 14:00
Csütörtök: 9:00 - 15:00

Kövess minket!

2026 www.pillekonyv.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.