• E-könyvek
  • Akciók
  • Magazin
A hét bűn ágya (e-könyv)
e-könyv
ISBN: 9789633748220
Megjelenés: 2016-05-21
Oldalszám: 0
Formátum: e-könyv
Kategória

A hét bűn ágya (e-könyv)

0 (0)

Leleszy Béla (1887. október 10, Pusztakengyel – 1977. július 21, Budapest) – író, újságíró. Eredeti családneve Kovách, nevét családja származási helye, a bodrogközi Lelesz után vette föl. Szülei korán meghaltak, tíz éves korától rokonainál (többek között egy ideig Dél-Amerikában élõ nagybátyjánál) nevelkedett. Az egri cisztercita gimnáziumban érettségizett, ugyancsak Egerben szerzett jogi diplomát. Az egyetem elvégzése után Nagyváradon kezdett dolgozni. Az elsõ világháborúban szerkesztõségi munkája miatt felmentést kapott. Budapesten, majd Kolozsvárott dolgozott, 1919-ben a románok kiutasították Erdélybõl. A háború után Budapesten vállalt munkát napilapoknál és szaklapoknál. 1936-ban az Írók Gazdasági Egyesülete (IGE) fõtitkárává választották. A második világháború után a Szikra Könyvkiadó munkatársa, majd – miután 1948-ban kizárták az Írószövetségbõl, és mûveit az „elavult könyvek jegyzékére” számûzték – a Budapesti konzervgyárban vállalt munkát. 1961-ben, a Kõbányai Gépgyártó Vállalattól ment nyugdíjba. „Csak most vette észre, hogy nem vacsorázott. Rögtön utána megérezte a gyomrában az éhséget is. Mit huzakodjék? Köszöni, jó lesz. Hozasson bort hozzá? Nem, nem. Ahogy együtt ültek, az asszonyka szája zsíros lett egy picit, fényesen, pirosan csillogott. Mint a legdivatosabb rúzs! Kálmossnak nagyon ízlett a krumpli, meg a kis virsli benne. Valamikor azt hitte, soha életében nem bír többet burgonyafélére nézni, most ugyancsak nyeli. Igen, azért a furcsa lopásért, már el is felejtette volna Ugyan, nem lopna-e megint, ha? Zsuzsa odaült melléje, megtörölgette száját, ivott egy pohár vizet, a szeme ránevetett. – Borzasztó lenne most egyedül – suttogta. – Hideg van kint, barátságtalan idõ. Ugye jó így, kettesben? – Jó, Zsuzsa asszony.”

Több mutatása
Kívánságlistára
Hihetetlenül
gyors vásárlás
Több ezer
e-könyv
Naponta
bővülő kínálat
5% alapkedvezmény
minden e-könyvre
A szerzőről
Feliratkozom a szerzőre
Több mutatása
A szerző további művei
Teljes lista
Az utolsó csillaghajó (e-könyv)
5%
e-könyv
Leleszy Béla

Borító ár:

Akciós ár:

941 Ft
Kosárba
Nyugat felé! (e-könyv)
5%
e-könyv
Leleszy Béla

Borító ár:

Akciós ár:

941 Ft
Kosárba
Az őrs (e-könyv)
5%
e-könyv
Leleszy Béla

Borító ár:

Akciós ár:

941 Ft
Kosárba
Hasonló könyvek
Válogatás Csontváry levelezésébõl és írásaiból (e-könyv)
5%
e-könyv
Csontváry Kosztka Tivadar

Borító ár:

Akciós ár:

941 Ft
Kosárba
Az önző I. kötet (e-könyv)
5%
e-könyv
Meredith George

Borító ár:

Akciós ár:

941 Ft
Kosárba
Lovak a ködben (e-könyv)
5%
e-könyv
Száraz Miklós György

Borító ár:

Akciós ár:

1 416 Ft
Kosárba
Ábrányi Emil költeményei (e-könyv)
5%
e-könyv
Ábrányi Emil

Borító ár:

Akciós ár:

941 Ft
Kosárba
Amade László összes költeménye (e-könyv)
5%
e-könyv
Amade László

Borító ár:

Akciós ár:

941 Ft
Kosárba
Kapcsolat
+36-1-770-8701
(munkanapokon
10:00 és 16:00 között)
Vásárlás
2021 www.pillekonyv.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.
VisaMastercard