Pillekönyv
Mesék és történetek a Hátsó Traktusból (e-könyv)
e-könyv
ISBN
9789633551646
Megjelenés
2024-06-27
Terjedelem
288 oldal
Formátum
e-könyv

A szerzőről

Anne Frank
(0 értékelés)

Mesék és történetek a Hátsó Traktusból (e-könyv)

Ár betöltése…
Kívánságlistára

Leírás

Vajon hova utazom? Vajon? Hova? Hollandia német megszállása alatt Anne Frank két évig bujkált egy raktár hátsó traktusában. Itt vezette naplóját, mely 1947-es kiadása óta a Biblia után a világ második legolvasottabb könyve. Az azonban kevésbé ismert, hogy Anne a hátsó traktusban elbeszéléseket és meséket is írt, sőt Cady élete címen még egy regénybe is belekezdett. Ezeket a rejtekhelyről szóló történeteket, visszaemlékezéseket és kitalált meséket a legnagyobb gondossággal másolta át piszkozatból egy pénztárkönyvbe, még tartalomjegyzéket is készített hozzá. Tudatosan készült naplójának és elbeszéléskötetének megjelentetésére. Rövid kis történeteiben újra meg újra abba a kérdésbe ütközünk, ami Annét a leginkább foglalkoztatta: a megmenekülésbe. Önsajnálatnak nyoma sincs bennük, életerőnek, a körülményekbe való belenyugvás elutasításának annál inkább. Elbeszéléseiből megismerjük azt az életvidám, nyitott és érdeklődő, önmagát olvasással képző, a világról gondolkodó, jövőjét tervezgető, kreatív, írói tehetséggel megáldott tizenéves kislányt, aki Anne Frank volt. Ezt a képet tovább árnyalják a kötet végén olvasható tanulmányok, amelyekből sokat megtudhatunk Anne Frank családjának történetéről, Anne életéről és írásainak történelmi hátteréről. Anne Frank 1929. június 12-én született, életének első négy évét Frankfurt am Mainban töltötte, ezután tíz évig amszterdami lakos volt, majd a westerborki átmeneti táboron és Auschwitzon keresztül a bergen-belseni koncentrációs táborba deportálták, ahol tizenöt évesen meghalt. Az írás minden gondomtól-bajomtól megszabadít, és bátorságot ad. A nagy kérdés persze, hogy írok-e valaha is remekművet, hogy lesz-e valamikor újságíró vagy író belőlem. Nagyon remélem, hogy igen, mert írásban mindent meg tudok örökíteni, a gondolataimat, az eszményeimet és a képzeletemet.1944. április 5.
Az alkotó további művei
Teljes lista
Anne Frank naplója (e-könyv)
-5%
Anne Frank
Anne Frank naplója (e-könyv)

Akciós ár:

3419 Ft

Borító ár:

Kosárba
Neked válogattuk
A világ legboldogabb embere (e-könyv)
-5%
Eddie Jaku
A világ legboldogabb embere (e-könyv)

Akciós ár:

2184 Ft

Borító ár:

Kosárba
Anne Frank naplója (e-könyv)
-5%
Anne Frank
Anne Frank naplója (e-könyv)

Akciós ár:

3419 Ft

Borító ár:

Kosárba
Auschwitz, végállomás  (e-könyv)
-5%
Eddy de Wind
Auschwitz, végállomás (e-könyv)

Akciós ár:

2659 Ft

Borító ár:

Kosárba
Nevem Selma (e-könyv)
-5%
Selma van de Perre
Nevem Selma (e-könyv)

Akciós ár:

2659 Ft

Borító ár:

Kosárba
A szabadulóművész  (e-könyv)
-5%
Jonathan Freedland
A szabadulóművész (e-könyv)

Akciós ár:

3989 Ft

Borító ár:

Kosárba
Pillekönyv

Menü

Kapcsolat

+36-1-770-8701Hétfő - Szerda: 10:00 - 14:00
Csütörtök: 9:00 - 15:00

Kövess minket!

2026 www.pillekonyv.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.