Pillekönyv
Viharban (e-könyv)
e-könyv
Kategória
Történelmi regény
ISBN
9789634264927
Megjelenés
2018-10-29
Terjedelem
320 oldal
Formátum
e-könyv

A szerzőről

Nemere István
(0 értékelés)

Viharban (e-könyv)

Ár betöltése…
Kívánságlistára

Leírás

Nemere István Horthy Miklós életét feldolgozó regénytrilógiája utolsó kötetében a kormányzó és a száműzött pályafutását mutatja be. 1920 tavaszán Horthyt megválasztották Magyarország kormányzójának és ezen a poszton csaknem huszonöt évig kitartott.

Ahogyan az előző kötetekben, a szerző nemcsak főszereplője életének eseményeit mutatja be meglepő részletességgel, hanem az akkori Magyarország viszonyait is. Hisz nem csak a volt admirális, aztán „Főméltóságú Úr” szereplője a regénynek. Lapjain, akár egy szétterített legyezőn, megjelennek a korabeli magyar élet szinte összes szereplői, arisztokraták, munkások, politikusok, hivatalnokok, újságírók, demokraták és nyilasok. Látjuk, hogyan veszíti el a kormányzó gyermekeit, hogyan nyer teret a német orientáció és hogyan kerül az ország mindinkább a nácik uszályába. Tanúi vagyunk Horthy és Hitler tárgyalásainak, és annak, hogy a kormányzó kényszerpályán mozgott, nem volt elég ügyes ahhoz, hogy kivezesse országát a bajból, viszont túl becsületes, hogy rókalelkű politikus módjára lavírozzon a sokféle akarat és hatás között. Veszni hagyta a vidéki zsidóságot, de megmentette a budapestiek nagyobb részét. Túl későn próbálta elhagyni a nácikat, akik ezt a fia elrablásával, majd az ő és családja internálásával bosszulták meg. Hitler foglyaként vészelte át a háború utolsó hónapjait, utána meg kis híján a nürnbergi háborús bűnösök vádlottjai közé került… Csak évekkel később, már túl a nyolcvanon vált teljesen szabad emberré.

Utolsó éveit Portugáliában töltötte, közel az imádott óceánhoz. Szegényen, szinte nyomorogva, mások kegyeire hagyatkozva élt, hiszen nem volt kimentett vagyona, svájci bankszámlája… Mert nem volt „igazi politikus”.

Horthy Miklós életének nagy ívét 1957-ben fejezte be. Az olvasó a harmadik könyvből megtudja, hogyan élt és halt a magyar történelem egyik legellentmondásosabb alakja.

Az alkotó további művei
Teljes lista
Az árnyék fiai (e-könyv)
-5%
Nemere István
Az árnyék fiai (e-könyv)

Akciós ár:

855 Ft

Borító ár:

Kosárba
Egyiptom titkai (e-könyv)
-5%
Nemere István
Egyiptom titkai (e-könyv)

Akciós ár:

1140 Ft

Borító ár:

Kosárba
Gátszakadás (e-könyv)
-5%
Nemere István
Gátszakadás (e-könyv)

Akciós ár:

475 Ft

Borító ár:

Kosárba
Fejvadászok (e-könyv)
-5%
Nemere István
Fejvadászok (e-könyv)

Akciós ár:

855 Ft

Borító ár:

Kosárba
Gránitmezőn (e-könyv)
-5%
Nemere István
Gránitmezőn (e-könyv)

Akciós ár:

855 Ft

Borító ár:

Kosárba
Neked válogattuk
A katedrális (e-könyv)
-5%
Follett Ken
A katedrális (e-könyv)

Akciós ár:

5691 Ft

Borító ár:

Kosárba
A Bletchley Park titkos élete (e-könyv)
-5%
McKay Sinclair
A Bletchley Park titkos élete (e-könyv)

Akciós ár:

2366 Ft

Borító ár:

Kosárba
Az idők végezetéig (e-könyv)
-5%
Follett Ken
Az idők végezetéig (e-könyv)

Akciós ár:

5691 Ft

Borító ár:

Kosárba
A fény leánya (e-könyv)
-5%
Montcassen Jean-Pierre
A fény leánya (e-könyv)

Akciós ár:

3126 Ft

Borító ár:

Kosárba
A háború mûvészete - Ármány éneke (e-könyv)
-5%
Fonyódi Tibor
A háború mûvészete - Ármány éneke (e-könyv)

Akciós ár:

3126 Ft

Borító ár:

Kosárba
Pillekönyv

Menü

Kapcsolat

+36-1-770-8701Hétfő - Szerda: 10:00 - 14:00
Csütörtök: 9:00 - 15:00

Kövess minket!

2026 www.pillekonyv.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.