• E-könyvek
  • Akciók
  • Magazin
Ének évada (e-könyv)
e-könyv
ISBN: 9789634050872
Megjelenés: 2020-05-01
Oldalszám: 584
Formátum: e-könyv
Kategória

Ének évada (e-könyv)

0 (0)

„Három kisregény került ebbe a kötetbe. Az Én és én egészen ifjúkori munka, húszas éveim végén írtam (1979), miután eltöltöttem egy szűk hetet Bábolnán, az akkori szocializmus kiemelt állami gazdaságában, mely állattenyésztésre szakosodott, sorozatgyártott boldogtalan csirkétől sikeres versenylóig. Az Emily néni szakálla címűt tizennégy évvel később írtam (1993). Angoltanfolyamra jártunk Kepes Andrással, mely nagyjából a kisregényben olvasható módszerrel próbált középfokú tudáshoz juttatni bennünket, egy hónap alatt. Nem bentlakásosan, csak bejárósan. A siker elmaradt. Eléggé filmszerűnek éreztem a témát, és egy darabig fontolgatta az Objektív Stúdió, hogy lecsapjon rá, végül ez elmaradt, már nem emlékszem rá, miért. Az, hogy miképpen zajlott az ilyesmi a magyar filmgyártásban, a következő kisregény egyik fejezetében valamelyest körvonalazódik. A Márkez meg én újabb tizenegy év múltán született (2003-4). Ez volt az első szemérmes kísérlet valamiféle önéletrajzi szöveg létrehozására. Ihletője a spanyol nyelv volt, melyet nagy erőkkel igyekeztem magamba szívni, mert el akartam olvasni eredetiben a Száz év magány című regényt. Sikerült. Gabriel García Márquezt közeli szellemi rokonomnak éreztem és érzem. Képe a konyhában lóg, azon a falon, ahol a családtagjaim fotói...” (a Szerző)

Több mutatása
Kívánságlistára
Hihetetlenül
gyors vásárlás
Több ezer
e-könyv
Naponta
bővülő kínálat
5% alapkedvezmény
minden e-könyvre
A szerzőről
Feliratkozom a szerzőre
Több mutatása
A szerző további művei
Teljes lista
Álmaimban valahol (e-könyv)
5%
e-könyv
Vámos Miklós

Borító ár:

Akciós ár:

2 651 Ft
Kosárba
Anya csak egy van (e-könyv)
5%
e-könyv
Vámos Miklós

Borító ár:

Akciós ár:

2 279 Ft
Kosárba
Hattyúk dala (e-könyv)
5%
e-könyv
Vámos Miklós

Borító ár:

Akciós ár:

3 059 Ft
Kosárba
Húrok (e-könyv)
5%
e-könyv
Vámos Miklós

Borító ár:

Akciós ár:

2 494 Ft
Kosárba
Kedves kollégák (e-könyv)
5%
e-könyv
Vámos Miklós

Borító ár:

Akciós ár:

3 791 Ft
Kosárba
Hasonló könyvek
Átmeneti üresedés (e-könyv)
5%
e-könyv
Rowling J. K.

Borító ár:

Akciós ár:

4 266 Ft
Kosárba
A damaszkuszi mester (e-könyv)
5%
e-könyv
Polgár Lea

Borító ár:

Akciós ár:

941 Ft
Kosárba
Nagytestvér (e-könyv)
5%
e-könyv
Shriver Lionel

Borító ár:

Akciós ár:

2 366 Ft
Kosárba
Ha megtalálsz (e-könyv)
5%
e-könyv
Murdoch Emily

Borító ár:

Akciós ár:

1 891 Ft
Kosárba
A fátyolon túl (e-könyv)
5%
e-könyv
Nyitray György

Borító ár:

Akciós ár:

1 709 Ft
Kosárba
Kapcsolat
+36-1-770-8701
(munkanapokon
10:00 és 16:00 között)
Vásárlás
2021 www.pillekonyv.hu © Minden jog fenntartva Publish and More Kft.
VisaMastercard