Id. Markó Károly (e-könyv)

Az e-könyv a Kossuth Kiadó által nyomtatásban megjelentetett nagysikerû A magyar festészet mesterei címû sorozat azonos címû kötetének szöveganyagát tartalmazza, az illusztrációk nélkül. id. Markó Károly (1791-1860) A XIX. század elsõ felének mûvészete az elõzõ évszázad végének politikai, ipari és gazdasági fejlõdésébõl kiindulva visszatért a múlthoz, s az aranykor felidézése lényegében a klasszicizmus kialakulását jelentette. Az antik mûvészetek iránti, nemzetek feletti érdeklõdést követõen alakult ki a romantika irányzata, amely elsõsorban a belsõ valóság, az örökké keresõ ember mélységeinek feltárását tûzte ki céljául. E két irányzat évtizedei során alakult ki id. Markó Károly mûvészete, amely mûfaji szempontból a tájképfestészet történetének egyik érdekes fejezetét képviseli. A tájképfestészet, amely egyedüli témájának magát a tájat jelöli meg, korábban nem létezett, bár mindenkor alkottak mûvészek, akiknek egyetemes érvényû munkásságában a tájképfestészet éppen úgy helyet kapott, mint más mûfajok. Albrecht Altdorfer, a XVI. század elején élt mûvész mutatott rá, hogy a világ kozmikus értelmének legfõbb megjelenési formája a természet – ez a nézet azonban elõször a XIX. század második felének tájfestészetében emelkedhetett általánosan elfogadott mûvészi hitvallássá. A XVIII–XIX. századi európai akadémiai gyakorlatban a mûfajok rangsorában a tájfestészet nem tartozott a legelõkelõbbek közé, noha a XIX. század elsõ felének angol tájképfestõi igen sokat tettek a mûfaj elfogadtatásáért és önállósodásáért. Azonban éppen a XIX. század elsõ felében bizonyos akadémiákon a tájképfestészet ki is szorult az oktatásból. Érdekes módon éppen ez, a kánonból való kiszorítás és ezáltal a kötöttségektõl való megszabadulás hozta meg azt a fellendülést, amely végül a XIX. század második felében lezajló tájképfestészeti forradalomban csúcsosodott ki. A század elsõ felének alkotói azonban még nem voltak felkészülve a gyökeres változásokra: érezték, s munkáik egy részén a mai nézõ is érzi, hogy a korábbi gyakorlat már nem folytatható sokáig, de õk még az akadémiákon sajátították el a tudást, mûveik még az akadémikus felfogásban gyökereznek, a kor kívánalmainak próbálnak megfelelni. Id. Markó Károly ezeknek az átmeneti, keresõ éveknek a mûvésze, aki egyrészt felismeri a természetnek a mûvészetben játszott szerepét, s a természet imádójaként megpróbálja annak minden apró részletét és hangulatát a lehetõ leghûbben visszaadni, másrészt mûveinek pontosságával az akadémiai oktatás követelményeinek is igyekszik eleget tenni.