Derkovits Gyula (e-könyv)

Az e-könyv a Kossuth Kiadó által nyomtatásban megjelentetett nagysikerû A magyar festészet mesterei címû sorozat azonos címû kötetének szöveganyagát tartalmazza, az illusztrációk nélkül. Derkovits Gyula (1894-1934) Derkovits 1927-ben megfestett, s még az esztendõ õszén, az Ernst Múzeum csoportkiállításán közönség elé tárt kettõs portréja a 20. századi magyar festészet egyik legjelentõsebb önarcképe. E szokatlanul nagy méretû, szimbolikus utalásokban gazdag kompozíció egyszerre összefoglaló és programadó alkotás: egy alig 33 éves mûvész vászonra álmodott önéletrajza. A festmény szûk, látványelemektõl szinte roskadozó terében Derkovits felsorakoztatja saját, külvilágtól elzárt univerzumának legfontosabb szereplõit. Az elõtérben, a formák merész átvágásával a festõ feleségének elnyúló alakja tûnik fel: lágy ritmusával, vízszintes hangsúlyaival a nyugalom természetes gondtalanságát sugallja. Ebbõl az egyszerre szimbolikus és valóságos alapból, az alkotó munka lelki és fizikai támaszából emelkedik ki Derkovits alakja, a passzív, körülölelõ nõi princípium cselekvõ erõktõl átjárt párja. Kettejük sajátos kapcsolatáról, az otthon világának zárványként létezõ hangulatáról a festõ özvegyének visszaemlékezéseibõl tudhatunk meg fontos részleteket. A Mi ketten könyvlapjain szavakba öntve fogalmazódik meg mindaz, amit az Önarckép a festészet eszközeivel tár a nézõ elé. Derkovits és Viki mikrovilágában a hagyományos férfi és nõ közötti kapcsolatot fontos árnyalatokkal színezte át a két ember között kialakult mester és modellje, sõt mester és segédje reláció is. A festõ és a nyitott könyv lapjai fölé hajló felesége körül az ellenséges külvilág, a fenyegetõ Utca agresszív erõitõl megvédõ Otthon tárgyi szereplõi vonulnak fel. Valamennyi kellék szimbolikus utalások hordozójaként foglalja el helyét a mûvész alakja körül. A paletta, az ecset és a vakrámára felfeszített vászon az alkotómunka mindennapi eszközei és jelképei, a jelen attribútumai, míg a háttérben magasodó hangsúlyos, biedermeier szekrény s a tetején pihenõ gyalu a múlt tárgyi emlékei. Az utóbbi jelenléte nem pusztán az asztalosként eltöltött ifjúi évekre utal, de észrevétlenül a kompozíció asszociációs terébe emeli József és Mária magasztos történetét.