Kokas Ignác (e-könyv)

Az e-könyv a Kossuth Kiadó által nyomtatásban megjelentetett nagysikerû A magyar festészet mesterei címû sorozat azonos címû kötetének szöveganyagát tartalmazza, az illusztrációk nélkül. Kokas Ignác (1926-2009) Különleges esemény színhelye volt 1996. március 3-án a Fejér megyei Vál község. Az utcán ünneplõbe öltözött helybéliek és vendégek nyüzsögtek, a járókelõket pálinkával, borral és pogácsával kínálták, az autók nem fértek el az útszélen, de az esemény csak külsõségeiben hasonlított búcsúra vagy esküvõre. Kokas Ignác festõmûvészt ünnepelte a szülõfaluja hetvenedik születésnapján. A templomtorony aljában alkalmi kiállítást rendeztek képeibõl és a róla megjelent újságcikkekbõl, közéjük váli borokkal teli edényeket állítottak, aztán mire a polgármester az iskola kémiatermében a díszpolgári oklevelet meg a gyûrût átadta a mesternek, valóságos lakodalmi hangulat alakult ki az ünneplõ közönség körében. Mindenki ott volt, kézszorongatások, emlékek idézése, ismerõsök évtized múltán való lapogatása és büszkélkedése az azóta született vagy már éppen felnõtt gyerekekkel. Ki az a festõ, és milyen az a festészet, amelynek ilyen atyafiságos, protokollmentes és õszinte falusi tisztelgés jár korunkban? Kokas Ignác festõmûvész az élõ magyar piktúra kiemelkedõ mestere, a huszadik századi modern mûvészet egyik megújítója, igen bonyolultan egyéni képek alkotója. Akkor, ott, az ünnepi felajzottságban sem hitte senki, hogy Vál minden lakója ugyanolyan értõje a festõ életmûvének, mint a köszöntésére ugyancsak megjelent mûgyûjtõk és mûvészettörténészek. De a spontán lelkesedésnek önmagában az sem lehetett elegendõ oka, hogy falubeliként tartják számon, hogy a hét nagy részében megtalálható a Vajda János utcai szülõházban, hogy az a ház lényegében ma is olyan, amilyen akkor volt, amikor édesapja asztalosként dolgozott benne, továbbá hogy az öregebbek még emlékeznek a szüleire, míg a fiatalabbaknak az apjukkal-anyjukkal, vagy éppen most már a nagyapjukkal együtt nõtt fel. Mindezeknek, mint látni fogjuk, nem lényegtelen szerepe van az életmû alakulásában. Van, aki a képek láttán mindezt érti, van, aki érzi, s van, aki – látva a festõt kint a határban dolgozni, szomszédolni vagy beszélgetni az utcán – csak sejti, hogy ennek az életmûnek köze van õhozzá.